Szubjektív gondolatok a Star Wars világáról

A Star Wars és én

A Star Wars és én

Kötelező elemek 4. - Üldözés jelenet

2016. január 25. - raves

Minden kalandfilmre igaz, hogy egy jó kis üldözésjelenet feldobja az akciót, ez alól a Star Wars sem kivétel. Az alábbiakban sorra veszem a hét film üldözéses akciójelenetit. A személyes gondolatok mellett azt is próbálom objektíven megítélni, mekkora tétje van az adott jelenetnek, és mennyire izgalmas, látványos. Előre szólok, hogy nehéz lesz dönteni, melyik a legjobb.

anh.png

Tovább

Star Wars - A felújított változatok

birodalom.jpgA középiskolás éveimet Star Wars nélkül kellett volna átvészelnem, ha csak a filmeket tekintjük, de szerencsére találtam mindig egy kis Star Wars-benzint, amivel locsolhattam magamban a rajongói parazsat. Rögtön ott voltak a regények. Emlékszem, a Timothy Zahn-féle trilógiát úgy adták ki, hogy az bizony az Epizód VII., VIII. és IX. (A birodalom örökösei, Sötét erők ébredése és Az utolsó parancs). Jó regények voltak bizonyos szempontból, de én már akkor sem gondoltam azt, hogy jó Star Wars film készülhetne belőlük. Túl sok esemény történt bennük, túl sok szálon futottak ezek az események. Persze ettől még szórakoztatók voltak.

Tovább

TOP 3 - Nyitány

És íme a 3 legjobb nyitány, szigorúan szerintem:

2.png

3 - VII. Epizód: Az ébredő erő,
mert a bolygót eltakaró sötét csillagromboló baljós árnyat vet.

2 - III. Epizód: A Sith-ek bosszúja,
mert rögtön bedob  minket egy űrcsata közepébe, ráadásul a zene is kiváló.

1 - IV. Epizód: Az új remény,
mert nemcsak az első jelentős Star Wars momentum a filmtörténetben, hanem önmagában is lélegzetelállító látvány a felettünk eldübörgő csillagromboló.

Szóval nagy meglepetés nincs. Egyébként tovább is tudnám rangsorolni, II. epizód, VI. epizód, V. epizód és I. epizód lenne a vége, de ez már nem olyan érdekes.

A jövő héten az üldözés jelenetekkel folytatódik a kötelező elemek sorozat.

Kötelező elemek 3. - Nyitány

A Star Wars filmek több kötelező elemet is tartalmaznak a nyitány kapcsán. Először jön a felirat, hogy "Réges régen egy messzi-messzi galaxisban...", aztán a Star Wars logó tűnik fel, hogy elrepüljön az űrbe, utána jön a felfelé kúszó szöveg, és végül maradunk az űrben, hogy elérkezzünk a nyitóképhez.

Na, ezeket a nyitó képsorokat fogom most megtárgyalni, mindegyikhez linkeltem videót.

4.jpg

Tovább

Kötelező elemek 2. - Fénykardpárbaj

A Star Wars filmek egyik legfontosabb kötelező eleme a fénykardpárbaj. A fénykardok a Jedik és a Sithek meglehetősen egyedi fegyvere, amely egyszerre elegáns, művészi és halálos, leginkább a szamurájkardokhoz tudnám hasonlítani. A forgatói éppúgy két kézzel markolják.

Akkor nézzük is végig, hogy melyik filmben kik harcoltak, és persze a legfontosabb, hogy hogyan. Továbbra is a benyomásaimat szeretném megosztani veletek.

Obi-Wan vs. Vader - IV. Epizód

vader-vs-obi-wan.jpgAz első fénykardpárbaj a Star Wars történetében. Az öreg Kenobi mester találkozik egykori tanítványával, a félig gép Vaderrel. Akrobatika, dinamika nulla, statikus favágás az van. Ellenben nagyon fontos ez a párbaj több szempontból is: felfedi a fátylat a múlt részleteiről, bemutatja a két karakter közti viszonyt, hogy mire is való a fénykard egyáltalán, és nem utolsó sorban, Obi-Want szellem státuszba taszítja (emeli?).

Tovább

Csillagok háborúja, avagy Az új remény

tevemusor.JPGA Jedi visszatér után csak karácsonyig kellett várnom, hogy lássam a következő Star Wars filmet, ugyanis 1984 év végén a tévében leadták az akkoriban még első résznek és Csillagok háborújának hívott negyedik epizódot, azaz Az új reményt. Persze már akkor is ki volt írva, hogy negyedik epizód, de ezen nem akadtunk fenn egyáltalán. Nem is tudom, miért. Így volt ez, és kész. Arra is emlékszem, hogy sok mendemonda keringett egyéb Star Wars filmekről is, bennem konkrétan két ilyen pletyka maradt meg. Az egyik egy cím volt: Csillagtűz, a másik meg egy jelenet, amelyben megölik Csubakkát. Persze ilyen filmek sosem léteztek, de beindította a fantáziámat.

moseislex.jpg

Tovább

Kötelező elemek 1. - Szörnyek

A Star Wars filmekben vannak kötelező elemek, ezek egyike a Szörnyek. Na, de mi számít szörnynek? Az én értelmezésem szerint szörnynek minősül az a nem értelmes lény, amelyik rátámad a hőseinkre, vagy fel akarja falni őket. Tehát a rancor szörny, de a bantha nem.

Nézzük is végig, hogy milyen szörnyeket vonultat fel az eddigi hét Star Wars film:

IV. Epizód: Az új remény

dianoga.jpgEgyetlen szörny szerepel az első filmben, ez pedig a Dianoga, ami valamiféle kígyószerű lény, és előszeretettel tanyázik a Halálcsillag szemétzúzójában. Ő az, aki lerántotta Luke-ot a térdig érő víz alá, és majdnem megfojtotta. Egy szeme van, és igazi fallikus rondaság. Nem tudom, hogy milyen lehetett először szembesülni azzal a ténnyel, hogy a Star Wars világa tele van szörnyekkel, mert a Jedi visszatérben is voltak, szóval számomra nem lógott ki a milliőből, ám maga a felbukkanása teljesen meglepetésszerű. Ki számítana egy ilyen lényre a birodalmi űrállomás mélyén? Rondának is elég ronda, és talán nem is baj, hogy a csápján kívül többet nem tudunk meg róla.

Tovább
süti beállítások módosítása