Szubjektív gondolatok a Star Wars világáról

A Star Wars és én

A Star Wars és én

A sith-ek bosszúja

2016. február 08. - raves

ep3_cover.jpgA 2002 és 2005 közötti idő meglehetősen intenzív szakasza volt az életemnek, alig emlékszem, mi történt Star Wars fronton. Az biztos, hogy tovább bújtam az Internetet, hogy minden kis info morzsát felszippantsak. Azt is tudom, hogy a film címe elég hamar kiderült, ezzel elejét véve a korábban lelkes rajongói találgatásoknak. A "bosszú" szerepeltetése a címben egyébként várható volt, hiszen köztudott, hogy a Jedi visszatér is eredetileg a Jedi bosszúja lett volna, de az utolsó pillanatban megváltoztatták (nagyon helyesen). A sith-ek viszont nyugodtan elengedhetik az érzéseiket, hiszen már A baljós árnyakban is annak örül Darth Maul, hogy "végre bosszút állhatnak".

Tovább

TOP 5 - Bolygók

Ez volt az eddigi legnehezebb toplistám, mert vannak olyan világok, amelyek mögött látom a munkát, a látványtervekbe beleölt időt, és látom, hogy milyen jó kis ötlet lapul meg mögötte, de az én szívemig mégsem jut el. És van olyan világ is, amiben látszólag nincs semmi különös, de valami miatt mégis szeretem.

ep6-jabba.jpgMegint egy szubjektív lista következik:

Tovább

Kötelező elemek 7. - Bolygók

A Star Wars galaxisában minden bolygó egy új világ, tele új lényekkel, meghökkentő látvánnyal és persze kalanddal. Minden filmben többnyire három fő helyszín, fő bolygó van, ezek annyira harmadolják a filmet, hogy gyakran valóban a negyvenedik perc környékén jutnak el a hősök A-ból B-be.

Lucas mindig is igyekezett egymástól jól megkülönböztethető, egyedi világokat alkotni, ezért én is aszerint értekezem róluk, hogy mennyi újdonsággal szolgálnak a Star Wars univerzum számára.

IV. Epizód - Az új remény
ep4-tattoine.jpegTatooine
A sivatagbolygó. Könnyen rá lehetne mondani, hogy Dűne utánzat, de nyilvánvalóan nem, hiszen semmi különleges nincs benne, a legtöbben nem is tudják, hol van ez a világ. A sivatag természetesen megkönnyíti a kezdő filmes dolgát is, hiszen kevesebb díszletet kell építeni. Lucas-nak mégis sikerült a bravúr: a Tatooine-t benépesítette élettel. Kezdve a robotgyűjtögető jawákkal, a párafarmon át Mos Eisley űrkikötőjéig, amely igazi vadnyugati hangulatú városra sikeredett. Pláne, ha hozzávesszük a Cantinát, mert ami abban történik, az ízig-vérig vadnyugat. Szimbólum szinten a Tatooine ideális helyszín a leendő főhős otthonaként, hiszen ennél mélyebbről nehéz indulni. Párafarmer, nahát!

Tovább

TOP 5 - Kötél/kábel

Nehéz, nehéz, mert ugye van itt simán lógás, mászás és lendülés, de hát a toplista készítés az ilyen műfaj: erősen szubjektív :) Én azt nézem, mennyire látványos, meghökkentő vagy epikus a jelenet. Ez alapján itt a lista:

luke_eia.jpg5. Ewok a robogón (A Jedi visszatér),
mert meglepő és vicces, hogy hirtelen ott egy inda, és az ewok huss, ellendül vele a fák közé, a rohamosztagosok meg csak mennek a magányos robogó után.

4. Anakin vs. Obi-Wan (A Sith-ek bosszúja),
mert ennél epikusabb nincs a világon, mint lengő kábeleken fénykardozni. Kár, hogy csak egy pengeváltás az egész.

3. Luke vs. Lépegető (A Birodalom visszavág),
mert Luke egy egyszerű szigonnyal, a fénykarddal és egy gránáttal kivégez egy lépegetőt.

2. Obi-Wan vs Jango Fett (A klónok támadása),
mert a zsinór használata kreatív, kezdve a jedi megkötözésével és vontatásával, egészen a zuhanásig. És mert minden alkalommal viszket tőle a tenyerem.

1. Luke és Leia (Az új remény és A jedi visszatér),
mert klasszikus és epikus. A Halálcsillagon az ugrás a hagyományos kalandfilmeket idézi, A jedi visszatérben már erősen pozőr, de éppen ettől jó.

A te listád milyen?

(Nem annyira) kötelező elemek 6. - Kötél

Ezt a kötelező elemet tegnap fedeztem fel, és igazából nem is klasszikus kötelező elem, egyszerűen csak észrevettem, hogy minden Star Wars filmben van legalább egy jelenet, amelyben szerepel egy kötél/kábel, és azon többnyire lengenek, felmásznak vagy lemásznak. Nézzük őket sorban!

IV. Epizód - Az új remény

ep4-dstar.jpgLuke és Leia a Halálcsillagon
Csókot követen a főhősök átlendülnek egy akna felett a Halálcsillagon. A klasszikus jelenet, amely egy lövöldözős akciórészt zár le. Minden kalandfilmben helyet kap egy mélység fölötti átlendülés, nincs ez másképpen az első Star Wars film esetében sem, ráadásul a főcímzene csendül fel alatta. Epikus!

Tovább

A klónok támadása

1999 és 2002 között nagyot változott a világ, az Internet mindenki számára elérhető lett, pláne az egyetemen, szóval könnyedén hozzá lehetett férni az információkhoz. Valószínűleg a filmkészítők sem számítottak rá, hogy ez lesz, mert akkor jobban titkolták volna a részleteket, mindenesetre az biztos, hogy már jóval a bemutató előtt tudni lehetett, miről fog szólni a második rész. Konkrétan minden fordulatot ismertem már mire moziba került a film. Nyilván ehhez kellett egy adag fanatizmus is, de abban sosem szenvedtem hiányt.

windu.jpg

Tovább

TOP 3 - Csaták

Íme a szerintem legjobb három Star Wars csata videókkal:

battle_of_endor.png

3. A geonosisi csata (II. Epizód: A klónok támadása),
de csak akkor, ha hozzávesszük a jedik rohamát az arénából. Ha leszámítjuk a rajzfilmszerűséget, egészen kellemes látványban van részünk, és még néhány Star Wars-tól is meglepő kameramozgást is beépítettek az animátorok.

2. A hoth-i csata (V. Epizód: A Birodalom visszavág)
Lépegetők? Hósiklók? Menekülő lázadók? Ionágyú és csillagromboló? Az ikonikus harc, amelyben a Birodalom győz! A listán a helye!

1. Az endori csata (VI. Epizód: A Jedi visszatér),
mert hiába hiteltelenek az ewokok, az űrcsata kárpótol mindenért, ennyire epikus küzdelmet azóta sem hoztak össze Star Wars berkeken belül. És háttérnek ott a fénykardpárbaj. Lenyűgöző!

A te listád hogy néz  ki?

A jövőhéten a bolygók következnek, de talonban vannak a zárások és az idegen lények is!

Kötelező elemek 5. - Csaták

A Star Wars nem csupán egyszerű kalandfilm, hiszen a címében is szerepel a háború szó, tehát bizony csatáknak is szerepet kell kapniuk. Eddig mind a hét részben volt egy kis csetepaté, nézzük is meg sorban, hogy mikor, kik, kivel és hol csaptak össze, és ez hogyan hatott a mozinézőre (továbbra is megjelenés sorrendjében):

yavin.jpgIV. Epizód - Az új remény - A yavini csata
Lázadók maroknyi csoportja megtámadja a rettegett Halálcsillagot, a Birodalom szuperfegyverét. A tét a lázadás léte. Bár a főhősök akár el is menekülhetnének, ők mégis a kilátástalan küzdelmet választják. Maga a csata egy dogfight a Halálcsillag felett, ahol bár sok TIE-vadászt lelőnek, az X és Y-szárnyúak még inkább hullanak. A végén Luke Skywalker lesz a hős, ő lövi be a protontorpedót a lyukba. Izgalmas, főleg a vájatfutam, enyhén látványos is. Az idő is egyre fogy, ez további feszültséget ad a jelenetsornak.

Tovább

Baljós árnyak

Az már '97 környékén kiderült, hogy Lucas új trilógiát készít, úgyhogy mindent elkövettem, hogy többet megtudjak a dologról. Emlékszem, a Cinema magazin már elég korán közölt lesifotókat az Észak-Afrikában felállított díszletekről, tehát az világos volt, hogy a Tatooine szerepelni fog a bolygók között.

cast.jpgAkkoriban dolgoztam életem első munkahelyén a középiskola után és az egyetem előtt, és az irodában volt internet elérhetőség! Egyetlen gépen, betárcsázós, és csakis akkor férhettem hozzá, ha a főnök távol volt éppen. A kolléga, aki a gépet használta, ilyenkor eltűnt egy fél órára, és addig kedvemre garázdálkodhattam. Nos, akkoriban másmilyen volt a net, olyan, mint egy kopár mező, amelyen néha nőtt egy-egy érdekesebb bokor, és persze voltak hatalmas kastélyok is. Mint pl. a www.starwars.com. Na, onnan nyomtattam ki (!) képeket és oldalakat a készülő Episode I-hez.

Tovább

TOP 3 - Üldözés

Nehezen döntöttem el, hogy mely üldözés jelenetek kerüljenek a top háromba, a sorrendet meg pláne nehezen határoztam meg. Ha csak az eszemre hallgatnék, akkor a Halálcsillag vájat vagy a fogatverseny biztosan bekerült volna, de inkább a szívem súgta meg, mi a helyes.

Íme tehát a TOP 3 üldözés jelenet:

tfa.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása