Szubjektív gondolatok a Star Wars világáról

A Star Wars és én

A Star Wars és én

Star Wars társasjátékok - Imperial Assault

2017. január 03. - raves

swi01_main.pngKörülbelül 10 éve lettem aktív társasjátékos, amikor az életemből kezdett kikopni a szerepjáték. Pedig középiskolás és egyetemista éveim alatt azt gondoltam, hogy ez a játékforma sosem fog kiveszni az életemből. Végül nem veszett el, csak átalakult :) Évente egyszer-kétszer azért játszom szerepjátékot, de persze az ilyen egy-egy alkalmak nem az igaziak.

Azt gondoltam, a társasjátékok majd visszaadnak valamennyit a közösségi játékélményből. Először sokat Carcassonne-oztam, aztán lassan eltolódtam a fantasy játékok és dungeon crawlerek irányába (pl.: DungeonQuest), aztán belebotlottam a Descentbe (magyarul Odalent), ami már majdnem szerepjáték.

Amikor 2014 végén megjelent a Descent Star Wars változata, az Imperial Assault, nagyot nyeltem, mert tudtam, hogy ez egyszer kell nekem. De akkoriban a fiam is kisebb volt, a lányom meg csak egy éves, és pénzkidobás lett volna, ha akkor megveszem.

Aztán sorra jöttek ki a kiegészítők, míg tavaly szeptemberben bejelentették, hogy év végére érkezik a Jabba's Realm, és akkor megtörtem. Mivel Star Wars rajongásom a Jedi visszatérrel kezdődött, kiemelten kedvenc helyem Jabba palotája. A dobozt persze rögtön egy hatalmas rancor modellel reklámozták, és hát...

jabba_1.pngSzeptember végén beszereztem az alapjátékot. Bár a gyerekeim még mindig kicsik hozzá, tudom, hogy már csak pár év, és együtt kalandozhatunk a Star Wars világában. Addig is hetente, két hetente egy barátomnál gyűlünk össze, hogy összecsapjanak a lázadók és a birodalmiak.

De miről is van szó? Mi ez az egész?

A játék tudományos néven aszimmetrikus kooperatív társas, azaz van egy játékmester, aki az összes birodalmi figurát irányítja, a többi játékos pedig egy-egy lázadót alakít, akiknek közösen kell végrehajtaniuk a küldetést, és elérni a célt. Többnyire bizonyos számú körön belül. Miközben lézersugarak záporoznak rájuk mindenhonnan. Jó, mi? :)

Ez egyébként a két játékváltozat közül az egyik, az úgynevezett kampány mód, amikor egymásra épülő küldetések sorozatát játsszuk le (ez 10-12 játékalkalom), és a küldetések között a játékosok fejlődhetnek, új képességeket kapnak, fegyvereket, eszközöket vásárolnak. A másik mód a csatározás (skirmish), ami tulajdonképpen egy kétszemélyes, 1-1 elleni küzdelem, ahol csapatok küzdenek meg egymással különböző pályákon.alap.png

Mi a kampánymódot játsszuk, és mivel enyém a játék, én vagyok a játékmester, azaz a birodalom irányítója. Az alaptörténet szerint a yavini csata után járunk közvetlenül, és persze a birodalmiak új fegyver fejlesztésébe kezdtek. Ennek a terveit, hollétét kell felderíteniük a játékosoknak. Néha felbukkannak a filmekből megismert hősök is (nálunk eddig Han Solo segített kétszer, és Darth Vader egy alkalommal), és megismert helyszínek (legutóbb egy csillagromboló hídján kellett a vonósugarat deaktiválni).

diala-passil_xz0pji.pngA csapatomban van egy veterán lázadó katona, aki folyton a saját útját járja, egy csempész, aki mindenkinél fürgébb, és gyorsabban lő, egy jedi, aki nemrég szerezte vissza halott mestere fénykardját, és egy vuki harcos, aki ha megsebesül, őrült tombolásba kezd. Most már fel kell kötnöm a gatyámat, ha meg akarom őket állítani, mert nagyon sok jó és halálos képességgel, fegyverrel rendelkeznek.

Nem akarok részletes játékbemutatót írni, inkább csak az a célom, hogy bemutassam, hol is lehet még átélni a Star Wars élményt (a nappali közepén például), hátha másnak is megtetszik ez az egész. Egyébként a játék maga taktikai harci játék, tehát sok gondolkodás kell hozzá, játékosok közötti interakció, hogy mi is legyen a következő lépés. A harcot egyébként egyedi dobókockákkal való dobálózás dönti el, tehát nagy a szerencsefaktor is, de azt hiszem, ez egy messzi-messzi galaxisban elengedhetetlen.

Folyamatosan jönnek a játékhoz kiegészítők, kisebb-nagyobb dobozokban, mindegyik a régi trilógia klasszikus helyszíneire kalauzolják el a játékosokat. Tatooine, Hoth, Bespin...

 A játék egyébként legnagyobb erőssége a hangulat. Árad belőle vuki.jpga Star Wars élmény, persze mi is ráteszünk egy lapáttal, hiszen filmzene szól a háttérben, ami néha passzol (pl. megjelenik a lépegető a birodalmi indulóra), néha meg nem (pl. felcsendül a szerelmi tétel, miközben a Nexu marcangolja a vukit).

A másik erőssége a sok és igényes műanyag figura, amelyek egyelőre szürkék, de remélhetőleg lassan nekiállhatok kifesteni őket. Már csak eszköz és idő kell hozzá, persze egyikből sem állok túl jól :)

És persze, amint megjelenik a Jabba's Realm, folytatjuk a kalandokat, immáron egy gonosz gengszter várában. Már nagyon várom...

A bejegyzés trackback címe:

https://starwarsesen.blog.hu/api/trackback/id/tr9012093551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása