Szubjektív gondolatok a Star Wars világáról

A Star Wars és én

A Star Wars és én

Star Wars Identities - Kiállítás

2016. március 25. - raves

bobafett.jpgTegnap többed magammal felkerekedtem, és elautóztam Bécsbe, hogy megtekintsem a Star Wars kiállítást. Jegyeket online beszereztük, így azon sem kellett aggódni, mekkora lesz a sor. Egyébként nem volt olyan nagy, talán azért is, mert már egy ideje megy a kiállítás, másrészt délben érkeztünk, hétköznap, a húsvéti szünet előtt.

Maga a kiállítás egyébként rajongóknak kötelező! Főleg azért, mert 200 darab kosztüm, kellék, concept art és modell várja a látogatókat, de ezzel párhuzamosan fut egy interaktív készítsd el a saját Star Wars karakteredet, és egy rövidfilm sorozat is, amely a személyiség alakulásának pszichológiáját tárgyalja, természetesen a Star Wars (és azon belül Luke és Anakin) karakterein keresztül.

Az eredeti, forgatásokon is használt kosztümök nyűgöztek le leginkább, az üvegfalak mögött addig sosem látott részleteket fedeztem fel például a jawák puskáján. De életnagyságban lehetett látni Anakin fogatát, Boba Fett páncélját, a karbonitba fagyasztott Solót is. A concept rajzok persze annak nem okoztak meglepetést, akik a polcukon tudhatják az összes Art of kötetet, de még így is felfedeztem olyan grafikákat, amelyekkel még nem találkoztam.

Meglepetésemre két hetedik epizódos anyag is került a kiállított tárgyak közé: egy életnagyságú BB-8 és egy Első Rend rohamosztagos páncél.

A végén pedig a falra vetítve tekinthettük meg az elkészült Star Wars karakterünket, amelyet emailen el is küldhettünk magunknak. Ha valakit érdekel, én egy Bespinről származó ember Jedi lovag lettem, akit Qui-Gon Jinn tanított.

Néhány további kép:

anakin_1.jpg

 

csubi.jpg

hanleia.jpg

podrace1.jpg

vader_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://starwarsesen.blog.hu/api/trackback/id/tr598524936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása