Szubjektív gondolatok a Star Wars világáról

A Star Wars és én

A Star Wars és én

Szereplők - Főhősök - Előzmény trilógia

2016. március 08. - raves

Az eredeti trilógia esetében könnyebb dolgom volt összeszedni a főhősöket, ez az előzmény trilógia esetében sokkal nehezebb. Részint azért, mert Anakin bukásáról szól, részint azért, mert az első epizód időben is eltávolodik a többitől, úgyhogy azt külön kell elemezni.baljos.jpg

I. Epizód: Baljós árnyak

Qui-Gon Jinn
Ő az első rész abszolút hőse, ő van a középpontban, még akkor is, ha nem róla szól a történet. A történet ugyanis (karakterek szintjén) Amidala királynőről és Anakinről szól, viszont Qui-Gon Jinn az, aki megoldja a helyzeteket.

qui-gon.jpegŐ egy lázadó jedi mester, számomra ő testesíti meg A JEDI-t, mert odafigyel a környezetére, az "élő erőre", az egyén többet jelent számára, mint a rendszer. Ezért is hívom lázadónak, mert ezekkel a nézeteivel a Jedi tanáccsal áll szemben. Obi-Wan kéri is, hogy ne szegüljön ellen a tanácsnak megint.

Minden logikával ellentétes, hogy egy fontos küldetést veszélyeztessen egy erő-érzékeny gyerek miatt, Qui-Gon mégis ezt teszi, mert ő hisz az erőben, hisz benne, hogy a találkozások sosem véletlenszerűek. A halálával egy nagyon fontos szereplőt veszített el a sorozat.

obi-wan.jpgObi-Wan Kenobi
A fiatal Obi-Want Lucas úgy harangozta be, mint Han Solo jedi változatát, csak ebből az első részben nem lett semmi. Szegény padawan alig szerepel, mondatai súlytalanok, csak azért kell a filmbe, hogy valaki reflektáljon Qui-Gon Jinn felvetéseire. Elszalasztott lehetőség.

anakin_ep1.jpgAnakin Skywalker
Mint már említettem, ő a film egyik mozgatórugója, ám csak a második harmadban lép be a történetbe, és tulajdonképpen a harmadik harmadra ki is lép belőle, így a film közepe valójában egy film a filmben rész lesz, amelyben Anakin és Qui-Gon a főszereplők, mindenki más csak statiszta körülöttük.

A kis Anakin egy aranyos kölyök, kellően infantilis, és sajnos csak az nem derül ki, hogy mit tesz a személyiségével az erő-érzékenység. Oké, magabiztos, kicsit nagyképű, de amúgy jószívű. Az apját nem ismerni, mintha az erő nemzette volna. Ez azért érdekes, mert a harmadik epizódban Palpatine azt ecseteli, hogy a mesterétől ő maga is eltanulta, hogyan tudjon életet alkotni az erő segítségével. A nyilvánvaló összefüggést nem mondják ki, de szerintem egyértelmű.

padme_ep1.jpgAmidala királynő
A fim első és utolsó harmadának mozgatója, a fiatal királynő, aki a népét kívánja megmenteni először politikai úton, majd harc által. A személyiségéből a második harmadban villan fel valami, de azon kívül, hogy megkérdőjelezi Qui-Gon valóban megkérdőjelezhető döntéseit, sokat nem tudunk meg róla.

r2_ep1.jpegR2-D2
Artu korán felbukkan, mint a királynő űrhajójának egyik kiszolgáló robotja, aztán a film végén Anakint támogatja. Nincs jelentős szerepe, de legalább szerepel.

jarjar_1.jpgJar Jar
Ő a komikus figura a történetben, ahogy az eredeti trilógiában C-3PO. Ám míg az aranyszínű robot elsősorban nyelvi és szituációs humorral dolgozott, Jar Jar a börleszket hozza be a Star Wars-ba. Sajnos. Lehetett volna ezt jobban is csinálni, de nagyon erőltetett lett a végeredmény. Jobban örültem volna egy komolyabb szerepnek, lehetett volna egy fiatal harcos, aki meg akar felelni az apjának, vagy bármi. De nem ez. Valószínűleg a rajongók nyomására, Lucas hanyagolta a karaktert a további részekben.

II - III. Epizód: A klónok támadása és A sith-ek bosszúja

attack.jpg

Anakin Skywalker
Nagyravágyó, arrogáns, nagyképű. Vagy csak elismerésre vágyik? Anakin személyisége egyáltalán nem egyértelmű, egyáltalán nem fekete-fehér. Sokszor gyerekes, főleg az érzelmeit illetően: nyafog, hisztizik, hősszerelmes, dühös, mint egy kisgyerek, aki még nem tudja irányítani az érzéseit. Persze az is lehet, hogy a színészen fogott ki a feladat, és nem volt képes árnyaltan, felnőtt módjára eljátszani a szerepet.

anakin_3.jpgLabilis személyiség, akinek még saját elvei sincsenek, mindig azt teszi, amit a szíve diktál, és mindig annak hisz, aki a többet és jobbat kínálja. Önfejű. A bukása már a jellemében benne van, a lelke tele félelemmel, bizonytalansággal.

A bukásában sajnos nagyon is szerepet játszik a környezete, elsősorban Obi-Wan, aki nem volt képes kezelni Anakin gyengeségeit, aki nem vette észre időben, mi történik a tanítványával. 

obi_wan_2.jpgObi-Wan Kenobi
Obi-Wan jelleme egyébként nem sokat fejlődik a sorozat alatt, ám a második részben felvillan valami abból a lazaságból, amelyet Lucas ígért. Vannak beszólások, laza gesztusok, amelyek sajnos a harmadik részre kicsit elfogynak. Obi-Wan és Anakin között több konfliktus kellene, sajnos a harmadik rész végén a párbaj inkább jedi vs. sith párbaj lett a mester vs. tanítvány küzdelem helyett.

Ők úgy barátok, hogy nem mutatják ki, hogy azok, és ez nagy hibája a filmnek. Hiányoznak az érzelmek. Mármint a pozitív érzelmek. Anakin dühös Obi-Wanra, mert visszafogja, mert nem érti meg, és Obi-Wan aggódik, hogy nem fogad szót, de nem tudjuk, hogy szeretik-e egymást.

padme_2.jpgPadmé Amidala
A második részben már felnőtt szenátor, akinek az a sors jut, hogy bujkálnia kell a fejvadászok elől, és közben össze kell jönnie Anakinnal. Sajnos önálló szálat nem kap. A harmadik epizódban ő Anakin mozgatórugója, az ő elvesztése miatt sodródik a fiú a sötét oldalra. Ebben a részben Padmé az, aki a felkelés magját elülteti, kár, hogy ezt a szálat egy az egyben kivágták a kész filmből.

r2d2-ep3.jpgR2-D2
A második részben még Padmé robotja, akinek túl sok szerep nem jut (üzeneket fogad, a doridgyárban krténkedik C-3PO-val), a harmadik epizódban már többet alakít: liftet kezel, robotokat robbant fel, ám jelentős feladat nem hárul rá. Persze mindig ott van, de ennyi.

 

Az előzmény trilógia két kedvence számomra Qui-Gon Jinn és Obi-Wan Kenobi. Nagyon-nagyon hiányzik egy olyan laza figura, mint Han Solo volt, hiányzik egy erős robot karakter, és hiányzik egy erős idegenlény karakter, mint Csubakka.

Nektek ki a kedvencetek?

A bejegyzés trackback címe:

https://starwarsesen.blog.hu/api/trackback/id/tr668359584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása