Szubjektív gondolatok a Star Wars világáról

A Star Wars és én

A Star Wars és én

Kötelező elemek 8. - Droidok

2016. február 09. - raves

A droidok nem a kedvenc teremtményeim a Star Wars világában, a szörnyeket például sokkal jobban szeretem :) De Star Wars nincs doridok nélkül, úgyhogy sorra veszem őket is. Előfordulhat, hogy kihagyok egyet-kettőt, szóljatok nyugodtan!. Mivel rengeteg olyan robot bukkan fel a Star Wars filmekben, amelyek csak a háttérben sétálnak, igyekszem elsősorban azokat felsorolni, akik valamilyen interakcióba kerülnek a szereplőkkel.

IV. Epizód - Az új remény

C-3PO
c-3po.jpegaz egyik kedvenc droidom, sokkal jobban szeretem, mint Artut, talán azért, mert bírom, amikor aggodalmaskodik, és amikor nem érti a viccet. Főleg az a legjobb, amikor Han Solo élcelődik rajta. C-3PO egyébként Artu mellett a másik droid, amelyik mind a hét Star Wars filmben szerepel. Az első epizódbéli szereplését nem hogy indokolatlannak, hanem egyenesen feleslegesnek tartom. Anakin készítette? Ugyan már! A második részben is csak azért bukkan fel, hogy komikusnak szánt jeleneteket lehessen vele forgatni. A sith-ek bosszújában pedig csak többnyire álldogált Padmé mellett. Ezért kár volt beletenni az előzmény trilógiába. Az eredeti filmekben mindig van fontosabb szerepe, a negyedik részben ő a kapocs a felkelés és Luke között, a Birodalom visszavágban ő a humorforrás, de ez azért másfajta humor, mint A klónok támadásában. A Jedi visszatérben pedig egyenesen fordulópontot hoz, amikor az ewokok istenként tekintenek rá. A hetedik részbe megint csak azért került, hogy ne maradjon ki.

r2-d2.jpegR2-D2
A közönségkedvenc, az aranyosan füttyögő, de makacs, minden bajból mindenkit kirántó Artu Detu. Ő C-3PO méltó társa, ők ketten együtt alkotnak igazán jó csapatot. Lucas jobban bánt vele, hiszen az előzmény trilógiában is fontos szerepet kapott: ő menti meg a királynő hajóját, ő segíti Anakin űrhajóját, üzeneteket fogad, megmenti C-3PO-t a droidgyárban, kezeli a liftet. Az eredeti trilógiában ő az események mozgatórugója, belé rejtik a Halálcsillag tervrajzait, megszökik Luke-tól, A birodalom visszavágban Luke mellett áll, megjavítja a Falcon hiperhajtóművét, Jabba palotájába ő csempészi be a fénykardot, majdnem kinyitja a bunkert az Endoron. A hetedik részben nagyon kicsi szerepe van, hiszen többnyire alszik, ám amikor felébred, már megint kiderül, hogy nála van a hiányzó térképrészlet.

vallato.jpegVallató droid
A birodalmi elnyomás szimbóluma, egy lebegő gömb és egy csöpögő injekciós tű, valamint Knight Ridert idéző fényeffekt.

gonk.jpgGonk droid és a többiek
A negyedik rész tele van mindenféle droiddal, mivel a jawák gyűjtik őket, és a főhőseink is felkerülnek a taligára homokkúszóra. A sok dorid között számomra a legemlékezetesebb a gonk droid, amelyről messziről látszik, hogy egy ember görnyed a fekete doboz alatt, de ez adja a báját. Ráadásul a gonk droid Az ébredő erőben is feltűnik!

R5-D4
A robot, akit majdnem megvettek a Lars farmon, de rossz volt a motivátora. El is füstölt szegényke.

halalcsillagdroid.jpegHalálcsillag droid
Egérdoridnak is nevezik ezt a kis kerekeken guruló cipődobozt. Csubival kerül összetűzésbe, ennyi a szerepe, de nagyon is emlékezetes az oroszlán és az egér párharcát idéző jelenet.


V. Epizód - A Birodalom visszavág

kutasz.jpgKutaszdroid
A film rögtön kutaszdoridokkal nyit. Ezek a sok karú, sok szemű robotok azt a célt szolgálják, hogy mindent jól megfigyeljenek, és kódolt üzenetként informálják a gazdáikat. Az a droid, amelyik felfedezi a lázadók bázisát, még arról is híres, hogy Han Solo lövi le.

2-1b.jpgOrvosdroid (2-1B)
A droid, aki összerakja Luke-ot a wampatámadás után. Nem túl bizalomgerjesztő, de érti a munkáját. Hasonló robot bukkan fel A sith-ek bosszújában is.

4-lom.jpg4-LOM a fejvadász droid
Sok mindent nem csinál, csak álldogál az Executor hídján a többi fejvadász között. Rovarszerű feje inkább érdekessé, mint félelmetessé teszi.

ig-88b.jpgIG-88, a fejvadász droid
Ő viszont már sokkal félelmetesebb, pedig botsáskára hasonlít. Talán éppen ezért: kevés benne az emberi, még a szeme is vörös.

"Goromba fráter" - protokoll droid
A Felhővárosban élő protokoll dorid valami miatt huttul káromkodik (gondolom, hutt nyelven szitkozódni olyan lehet, mint magyarul. Ízesebb.)

 

VI. Epizód - A Jedi visszatér

szemdorid.pngA szemdroid
Az egyik nagy kedvenc, a Jabba palotájának kapujából kiugró szem, aki hülye kérdéseket tesz fel a két droidnak.

ev-9d9.jpgEV-9D9
Jabba doridfelügyelő robotja, aki igazi gennyes aktakukacként veszi fel C-PO-t és R2-D2-t a lajstromba.

8d8.jpg8D8, a kínzómester
Ez a bánatos képű robot nem szereti a munkáját, de hát valamiből élni kell. Neki abból, hogy megkínoz más robotokat.

 

I. Epizód - Baljós árnyak

tc-14.jpgTC-14, a felszolgáló droid
köszönti a jediket, frissítőt szolgál fel, és a szerepe ennyi. Ő az első robot, amelyik felbukkan az első epizódban.

battledroid.pngHarci droidok
Na, belőlük aztán sok van. Olyanok, mint a pálcikaemberek, könnyű őket feldarabolni, nem is értem, miért harci robotok egyáltalán. Értem én, hogy szép a design, de a használhatóságuk erősen kérdőjeles. Ráadásul annyira buták, hogy külön irányítóegység kell hozzájuk.

droideka.jpegDroidekák
Ők már mindjárt keményebbek a mezei harci robotoknál, hiszen gyorsan gurulnak, pajzsuk és tűzerejük is van, a jedik is inkább elmenekülnek előlük. Ebbe az irányba kellett volna elindulni a harci robotok tervezésénél is.

A királynő hajójának többi robotja
Sok R2-hoz hasonló robot bukkan fel a királynő hajóján, de a legtöbbet lelövik.

szerelodroid.pngSzerelődroidok (DUM)
A fogatverseny környékén szerepelnek sokat, és azon kívül, hogy a fogatokat szerelik, javítják, azért is felelősek, hogy a mozinézők nevessenek rajtuk. Ha megnyomod az orrukat, összecsukódnak. Disney-elemek a Disney-éra előtt.

Darth Maul kutaszdroidjai
Hasonlítanak a birodalmi kutaszokhoz, csak ők bujkáló királynőket és jediket keresnek a Tatooine-on. Mondjuk, ahhoz képest, hogy mire kellenek, meglehetősen hangosak.


II. Epizód - A klónok támadása

asn-121.jpgFejvadász droid (ASN-121)
A droid, aki a mérgező férgeket szállítja, és amelybe kapaszkodva Obi-Wan eljut Zam Wessellhez. A fejvadásznő lelövi.

flo.jpgFelszolgáló droid (WA-7)
Keréken guruló lányrobot Dexter kajáldájában, akit Flo-nak hívnak. Ahhoz képest, hogy milyen keveset szerepel, üdítő látvány.

r4.jpgObi-Wan droidja (R4-P17)
Sok vizet nem zavar, nem olyan nagyszájú, mint R2. Szegényt szétszedik a kullancsrobotok a harmadik részben.

superdroid.jpegSzuper harci droidok
A mezei harci robotok továbbfejlesztett változatai karba épített lézervetővel, robusztus testalkattal. Mondjuk, a jedik ettől még ugyanúgy felszeletelik őket.

fa-4.pngDooku gróf pilótája (FA-4)
Egyetlen jelenetben felbukkanó pilótadroid, de olyan... aranyos? Nem?


III. Epizód - A Sith-ek bosszúja

kullancs.jpegKullancsdroidok
Másik nagy kedvencek a rakétából kipattanó, egyszemű kis robotocskák, akik egy dologhoz értenek: űrjárművek szétszedéséhez. Főleg, ha éppen repülnek. Apró kis szerszámaikkal pillanatok alatt kivégeznek egy jedi vadászgépet. Ha nincs ott R2, ugyebár.

grievous.pngGrievous tábornok
Ő a harmadik epizód ügyeletes főgonosza, aki nem is igazán droid, hanem kiborg, hiszen hús-vér aggyal és szívvel rendelkezik. Erős páncélzata van, négy karja, és előszeretettel irtja a jediket, bár ez a filmből nem derül ki, hiszen állandóan menekül a főhősök elől. Ebből a szempontból eléggé gyenge gonosz, csak a kinézete kemény. Bár úgy járkál, mint egy derékfájós öreg, amire csak rátesz egy lapáttal a köhögése. De ahogy pörgeti a fénykardokat! Cirkuszba való :)

magna.jpgMagna őrök
A tábornok személyes testőrei, akik energiától zümmögő botjaikkal képesek a fénykardokkal szemben is dacolni. De csak egy ideig.

gh7.pngGH-7
Ez a robot segít Padmé szülésénél világra hozni Luke-ot és Leiát. Polis Massa városához illően futurisztikus jelenség.

Orvosdroidok
Leglább háromféle dorid tevékenykedett azon, hogy Anakint sikerüljön bepáncélozni, az egyikük éppen olyan robot, mint a Birodalom visszavágban 2-1B.


VII. Epizód - Az ébredő erő

bb-8.jpegBB-8
Az új közönségkedvenc,aki nekem sokkal jobban tetszik, mint Artu. Talán azért, mert kisebb, talán azért, mert gurul, nem is tudom. Csak tetszik. Vidámak a színei, kifejező a fejmozgása, és még egy hüvelykujjat is fel tud mutatni igény szerint. A hetedik rész egyik mozgatórugója ő, csak a végére veszít jelentőségéből.

ga-97.pngA besúgó droid (GA-97)
Igazi retro robot, olyan, mint egy két lábon járó mikrofon. Maz Kanata kastélyából értesíti az Ellenállást, ha gyanúsat észlel. Például Han Solo-t.

pz.jpgA kék robot, PZ-4CO
Az Ellenállás bázisán láthatjuk, gondolom a repülésirányításban segít. Hosszú nyaka és kis feje van. Érdekes.

 

Ezek voltak a droidok, holnap kiderül, nekem melyik az 5 kedvencem, de ti nyugodtan írjátok már meg most, hogy szerintetek melyek a legemlékezetesebb droid jelenetek a Star Warsban.

A bejegyzés trackback címe:

https://starwarsesen.blog.hu/api/trackback/id/tr198364034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

colonel Tigh 2016.02.10. 03:01:41

IG-88, csakis. Örök kedvenc.

colonel Tigh 2016.02.10. 03:02:50

IG-88, csakis. Örök kedvenc.
süti beállítások módosítása